Együtt fejlődő paraziták javítják a szimulált evolúciót
Ha az emberi agy olyan egyszerű lenne, hogy megértsük a működését, olyan buták lennénk, hogy mégsem értenénk. Pugh Nick Bostrom, az Oxford Egyetem filozófiaprofesszora ban publikálta az Egy számítógépes szimulációban élsz? A Mátrix népszerűsége akkortájt ért a csúcsra; logikus, hogy egy filozófust is foglalkoztatott a széles tömegeket érdeklő téma.
Bostrom három állítást fogalmazott meg, amelyek közül legalább egyet igaznak tartott: Az emberi faj valószínűleg kihal, mielőtt elérhetné a poszthumán létformát. Hihetetlenül alacsony lehet azoknak a poszthumán civilizációknak a száma, akik az őseik evolúcióját akarják szimulálni. Majdnem biztos, hogy egy számítógépes szimulációban élünk.
A kifejtésben Bostrom eljut odáig, hogy az a képzet, hogy egy napon eljutunk a poszthumán létformáig, és az őseink életét fogjuk szimulálni, téves — hacsak nem élünk már most is egy számítógépes szimulációban. Az észlelés zárt kapui Noha Bostrom írása — és az ahhoz készült kiegészítés — inkább gondolatkísérlet, mint tudományos értekezés, a tudományt a megjelenése óta idegesíti, együtt fejlődő paraziták javítják a szimulált evolúciót és ejti ámulatba a szimulációs hipotézis.
Hogy még ma, 14 évvel a publikálása után is kínál gondolkodnivalót, az nem azért van, mert a hipotézist nem tudták bizonyítani, hanem azért, mert nem sikerült egyértelműen cáfolni.
De ha megpróbálnánk bizonyítani, sikerülne-e?
A kulturális örökség
Vajon adhatnak az érzékszerveink elég információt arról, hogy egy szimulációban élünk-e? Ami azt illeti, adhatnak — más kérdés, hogy ezek mennyire megbízható információk.
Hiszen az agyunk naponta több százszor, talán több ezerszer is készségesen átver bennünket, méghozzá a mi érdekünkben. Már a látásunk sem megbízható. A retinánkra érkező képet — a szem mechanikai felépítéséből adódóan — fordítva látnánk, ha az agy nem forgatná el a képet fokkal.
És ez csak az elsődleges filter; még nagyobb különbséget eredményez, hogy a kognitív funkciók mindenkinél más-más prioritás szerint működnek. Kérdezzünk meg két együtt fejlődő paraziták javítják a szimulált evolúciót, aki ugyanazon az eseményen volt, hogy mit tapasztaltak: rögtön világos lesz, hogy az agy mennyire máshogy dolgozza fel ugyanazokat az információkat. Mindegy, hogy Jung után introvertált érzékelésnek, vagy Sartre után egzisztencializmusnak hívjuk: a szubjektum megjelenik az kerekférgek egy gyermekben, ahonnan. A nyugati és keleti filozófiák között fontos különbség volt, ahogy a test és a lélek viszonyához álltak.
A racionalista filozófus, René Descartes — róla még lesz szó — ilyen szempontból dualista volt: határozottan elkülönítette a szellemi és anyagi világot, míg Keleten egységes egészként kezelték a testet és a lelket. A kétféle megközelítés csak látszólag mond ellent egymásnak, valójában nem összeegyeztethetetlenek.
Navigációs menü
Descartes-nak igaza volt abban, hogy az értelmünkre támaszkodva is szerezhetünk biztos ismereteket, de a test működése is okozhat az értelem működésére kiható változásokat. Ha éhesek, ingerültek vagy szomorúak vagyunk, az a gondolkodásunkra is hatással lesz.
Lehet, hogy nem vagy más, mint egy darab rosszul megemésztett marhahús, vagy egy falat túl kövér sajt, vagy romlott krumpli. Egyébként kevésbé látszol síri, mint inkább siralmas jelenségnek, bármi légy is!
Élősködők - Magyar előzetes #1
Charles Dickens: Karácsonyi ének Ez a fő akadálya annak, hogy a körülöttünk lévő együtt fejlődő paraziták javítják a szimulált evolúciót valóságosságát érzékszervi úton cáfolhassuk: az, hogy egyébként is túl gyakran tesszük meg. És ha megtehetnénk, az sem lenne tudományos bizonyíték. Ahhoz az kéne, hogy a kapott eredményeket bármikor reprodukálni lehessen.
Ennélfogva az egyéni benyomások nem számítanak: semmit sem jelent, ha valaki azt állítja, hogy pixeleket vagy kék halált látott az égbolton. Vagy együtt fejlődő paraziták javítják a szimulált evolúciót csipkebokrot a sivatagban. Az érzékszervi úton megszerezhető egyéni tapasztalatokat maga Bostrom sem fogadja el bizonyítékként.
Érvelése szerint ilyen tapasztalatokra akkor is szert tehetünk, ha nem egy szimulációban élünk. Az ilyen programhibákra más, kézenfekvőbb magyarázatok is vannak: hallucináció, mentális rendellenesség, érzékcsalódás, önámítás. Vagy egyszerűen csalás. Csak együtt fejlődő paraziták javítják a szimulált evolúciót bele Hiába nem bizonyítható öt érzékszervvel, reprodukálható módon, hogy egy szimulációban élünk, maga a tény, hogy gondolkodhatunk róla, önmagában is figyelemre méltó.
Együtt fejlődő paraziták javítják a szimulált evolúciót - Navigációs menü
Az emberi agynak megvan az a képessége — a primitív, én-tudattal nem rendelkező állatokkal szemben —, hogy reflektálhat a létezésére, az énjére, a saját gondolkodására. Hogy ennek a képességnek mi értelme van, azt éppúgy nem tudjuk, mint ahogy a lét értelmére is hiába keresnénk a választ.
Ez a tartózkodás talán egyfajta egészséges önvédelmet is takart. Azóta kiderült, hogy az olyan kérdések, amelyek magáról a kérdezőről szólnak, nagyon könnyen vezethetnek feloldhatatlan ellentmondásokhoz, a gondolkodás reménytelen elakadásához. Platón megkülönböztette az ideák világát és az anyagi világot; szerinte a tökéletességről alkotott elképzeléseink az ideák világából származnak.
Descartes szerint az a képesség, hogy gondolataink alakulhatnak ki egy tökéletes lényről, önmagában Isten létezését bizonyítja — elvégre a tökéletes lény gondolata nem származhat a tökéletlen embertől.
A tökéletes lény nem lenne tökéletes, ha nem létezne, de ha nem létezne, elképzelésünk sem lehetne róla. Ugyanakkor John Locke, a brit racionalista filozófus úgy vélte, hogy amikor az agy üresjáratban teker, és Istenen gondolkodik, annak az az oka, hogy az érzékszerveink nem társítottak Istenhez kézzelfogható tapasztalatot.
Vannak átfedések, de Együtt fejlődő paraziták javítják a szimulált evolúciót elmélete nem Descartes filozófiájának újragondolása.
Tartalomjegyzék
Bostrom nem ismeretelméleti kérdésekkel foglalkozott, csak sorra vette azokat az állításokat, amik azt támasztják alá, hogy egy szimulációban élhetünk. Mégis van egy pont, ahol Descartes és Bostrom megközelítése egybecseng: mindketten abból indulnak ki, hogy a világ nem az érzékelés, hanem az értelem segítségével ismerhető meg. Einstein sem látta a gravitációs hullámokat, de puszta gondolkodás révén olyan összefüggések rendszerét ismerte föl, amiből egyenesen következett, hogy évtizedekkel később bizonyíthatták a létezésüket.
De ez normális. Az agy csak az érzékszervi benyomások töredékét képes feldolgozni; készítmények szarvasmarha szalagféreghez vakfoltokat koncepciókkal és elméletekkel hidalhatjuk át. Bostrom kiindulópontja a technikai fejlődés üteme volt. Ennek a fejlődésnek egy pontján már rendelkezésünkre fog állni az a számítási teljesítmény, amivel egy, a mi világunkhoz hasonló, elképesztően bonyolult szimulációt futtathatunk, egyszerre hétmilliárd emberrel, sötét anyaggal, kozmikus sugárzással, démokritoszi atomelmélettel, történelemmel, vallással és filozófiával.
Vajon pusztán az értelmünk segítségével felismerhetjük, hogy egy szimuláció részesei vagyunk? A jövőben készülhetnek olyan számítógépek, amik egész univerzumokat szimulálhatnak. De ha ezt elfogadjuk igazságként, hogyan zárhatjuk ki, hogy ez még nem történt meg?
Együtt fejlődő paraziták javítják a szimulált evolúciót
James Gates, a Marylandi Egyetem fizikusa szerint ha a szimulációs elmélet igazolható, annak a természetben is nyoma van. Gates az univerzum működését meghatározó leptonok és kvarkok természetének tanulmányozása közben olyan reakciókat és jelenségeket figyelt meg, amik leginkább az informatikában használt hibajavító kódok működésére emlékeztetnek. Gates szerint rendkívül valószínűtlen ilyen jellegű kódokat találni egy nem szimulált univerzumban.
A hibajavító kódokat a böngészők teljesítményének optimalizálására használják. Ugyan mi keresnivalójuk van a szuperszimmetriát és a húrelméletet vizsgáló egyenletekben? Lisa Randall, a Harvard Egyetem fizikusa szerint ezek a hibajavító kódok azért együtt fejlődő paraziták javítják a szimulált evolúciót, mert egy univerzum, ahol ezek a hibák javítás híján elterjednek, igen hamar összeomlana. Ezt kisebb léptékben, de megfigyelhetjük a DNS replikációjánál is; ha nem lennének hibajavító algoritmusok, a tovább örökített, rossz minőségű genetikai anyagoknak, valamint az ezekből kifejlődő élőlényeknek csökkenne a túlélési esélye.
Az evolúcióelmélet szerint maga az élet is egy önjavító algoritmus, ahol a rendszer menet közben korrigálja együtt fejlődő paraziták javítják a szimulált evolúciót hibákat, hogy fennmaradhasson az élet.
Ki bírja ezt erőforrással? De ha lemegyünk a DNS szintjéig, belátható, hogy egy ilyen bonyolultságú szimuláció futtatása mennyire számításigényes feladat. A ma létező mesterséges világok, mint az online szerepjátékok MMOrengeteg számítógépet igényelnek: a játékosét, illetve a játékosok gépeit összehangoló szerverekét. És a World of Warcraft, bármilyen sokrétű játék, technikailag igencsak elmaradott.
Navigációs menü
Bizonyos vonatkozásaiban az életet imitálja: van saját fizikai modellje, földrajza, történelme, gazdasága, a világot benépesítő karakerei — de csak erős fenntartásokkal nevezhető szimulációnak. És még ez a primitív virtuális világ is rengeteg számítási teljesítményt követel meg. Minél alaposabbak a valóságról alkotott ismereteink, annál nagyobb számítási teljesítményt együtt fejlődő paraziták javítják a szimulált evolúciót igényelni a tökéletes szimuláció.
Egy kisbaba még csak a saját kezeit és a plafont láthatja, amint hanyatt fekszik a bölcsőben — ezt szimulálni viszonylag könnyű. De a rádiócsillagászathoz már jóval több erőforrás kell, hiszen kozmikus távolságokat vizsgálhatunk vele.
Ugyanez a helyzet a DNS-molekulával: szabad szemmel nem látható, de ha belenagyítunk, elképesztő információmennyiség fog visszaköszönni.
- Mint a férgek és paraziták eltávolítására
- Index - Tudomány - Gondolkodom, tehát 42
- Az evolúció logikája 2.
Megfelelő optimalizációval mindez kivédhető. John Carmack, aki a világ legfejlettebb grafikus motorjainak vezető fejlesztője volt, gyakran használt olyan programozási trükköket adaptív képfrissítésbináris térparticionálásamikkel átverte a játékos érzékelését, hogy a szimuláció zavartalannak tűnjön.
A Commander Keennél csak azt rajzoltatta újra a számítógéppel, ami valóban új elem volt a képernyőn; a Doom motorjánál csak az éppen megjelenített poligonokat és a textúrákat számoltatta ki a géppel; a Rage-ben úgy programozta a textúrakezelést, hogy a felbontásuk aszerint változzon, hogy milyen távolságban van tőlük a játékos.
Evolúció – Wikipédia
Ha a mi világunkat megteremtő szimuláció tervezője hasonló módszereket használt, elképzelhető, hogy a világ, amit ismerünk, valójában nem is olyan formában létezik, ahogy észleltük. Ma még meghaladja a képességeinket, hogy távoli galaxisokba utazzunk, így a hiteles szimulációhoz az is elég, ha a kétdimenziós másukat vetítik az égre. Lehetséges, hogy a sejtek és együtt fejlődő paraziták javítják a szimulált evolúciót atomok is csak akkor rajzolódnak ki előttünk, ha mikroszkóp alatt vizsgáljuk őket — hasonlóan a Rage textúrakezeléséhez.
Ha csak az öt érzékszervvel megtapasztalható dolgokat szimuláljuk, azzal rengeteg erőforrást spórolhatunk.